2018. október 5.

9. fejezet // Erre kószáltam

Ciao!
Meg is hoztam az új fejezetet, ami ismét Boka szemszögéből olvasható.
lesz itt dráma, fiús lelkizés, apa-fia beszélgetés, minden, ami kell.
Jó olvasást:3



/Boka szemszöge/

Kellett nekem megütnöm azt a féleszűt! Csak úgy sajog a kezem… De mit tehettem volna? Sose bírtam a képét, azután meg pláne nem, hogy elvette tőlem az anyámat kiskoromban…
A jobb kézfejemet vizsgálgatom, miután K.Á.D. elmegy. Nagyon meg volt döbbenve, amikor elmeséltem, mi történt a kezemmel…
Miközben azon agyalok, amiket mondott nekem, fáslit keresek a lakásban, hogy elfedjem valamivel a zúzódás nyomait, valamint rögzítsem egy kicsit a kezemet, amikor is apám lép ki a nappaliból, ajkán pimasz mosollyal, ami teljes mértékben hasonlít az enyémre.
- Csinos lány – öklöz a vállamba elég erőteljesen. – Gyere, ülj le! Beszélgess egy kicsit jó öreg apáddal! – int a nappali felé a fejével. – Menj csak be, én hozok egy kis frissítőt!
Már megtanultam, mióta elköltöztem Pestről, hogy ha apám meglátogat, és azt akarja, hogy beszéljünk, akkor vagy régi családi történetek következnek vagy egy kis tanácsadás lányok terén, vagy esetleg mindkettő vegyítve. Attól tartok, ezúttal a fő téma K.Á.D. lesz, és az, hogyan találkoztunk és mi van köztünk. Az öregem ilyen téren néha rosszabb bármely lánynál. Vagy Csónakosnál.
Nincs mit tenni, levágódom a kanapéra, ami jelenleg ideiglenes ágyként szolgál a számára. Egyszer csak megjelenik két dobozos sörrel a kezében. Komoly eszmecsere lesz, ha az is előkerül. Leül mellém, átnyújtja az egyik sört és lazán hátra dől.
Egy ideig csak játszadozom a nyitófüllel, miközben csend telepszik ránk. Nem tudom, mit mondhatnék. Ő akart beszélgetni, akkor meg mi történt?
- Nos? – kérdezem és felpillantok egyenesen apám kék szemébe, ami, akárcsak egyéb más külső tulajdonsága, megegyezik az enyémmel.
- Ki ez a lány? Ez a K.Á.D.?
Bátran a közepébe! Ez az, apa, csináld csak! Nem most törte össze a szívem, mielőtt elment, beszéljünk is róla, persze…
- Ő csak… csak egy barát – válaszolok szomorúan visszagondolva, hogy mennyire komolyan is mondta K.Á.D. a dolgokat.
- Csak? Vagy inkább jelenleg? – úgy tűnik, apám nem adja fel egykönnyen, így hát bele kell mennem a játékba.
- Csak barát. Csónakos egyik jóhaverja, akkor ismertem meg, amikor egy hete kimentem az állomásra. De semmi nincs köztünk… - nyitom ki a sörömet egy erényes mozdulattal, majd meghúzom.
- Idefigyelj, János! Annyi idős voltam, mint most te, amikor találkoztam az anyáddal. Szerelem volt első látásra mindkettőnknél. Legalábbis ő mindig ezt mondta. Én így visszagondolva, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Annyi bizonyos, hogy félrevezetett. Azt mondta, hogy én jelentek számára mindent, hogy csak rám várt egész életében, majd miután megszülettél, inni kezdett…
- Igen, tudom, itt kezdtetek eltávolodni egymástól – szakítom félbe, ami ugyan illetlenség, de nem szeretem újra és újra hallani a történetet, hogyan halványult el a szüleim kapcsolata a születésem után. Mintha csak én tennék róla, hogy alkoholista lett és folyton bántott engem. Meg is érdemeltem a sorsomat.
- Fiam, ez nem a te hibád – mintha csak válaszolna a gondolataimra. – Anyád egy beteg ember, mi mindent megtettünk érte és ezt te is nagyon jól tudod.
- Igen, apa, tudom, de mégis mi köze mindennek K.Á.D.-hoz? – már előre félek a válaszától. Nem szokott ilyen nyíltan beszélni anyáról, csak ha bántja valami.
- Csak azt akarom kérni, hogy nagyon vigyázz! Ne hagyd, hogy elszédítsen egy szép szempár, először ismerd meg jó alaposan – az utolsó szavaknál érzem, ahogyan forrósodni kezd az arcom. Most nem mondhatta azt, amire gondolok, hogy mondta. Vagy de?
- Úgy lesz, apa, ígérem. De nem hiszem, hogy lenne köztünk bármi is, mert van egy bátyja, aki mindentől és mindenkitől óvja – basszus, ezt lehet nem kellett volna elmondanom. Ha megtudja, hogy Áts az…
- Tényleg? Akkor még inkább vigyázz, nehogy ez a túlféltő báty egyszer csak úgy gondolja, túl messzire mentél – húzza mosolyra a száját, amitől megnyugszom kissé. Lehúzza a söre maradékát, majd a fali órára pillant. – Ejnye, le fogom késni a vonatomat, ha így folytatom! – megpaskolja a térdemet, majd feláll és szedelődzködni kezd. Gyorsan megiszom én is a frissítőmet, és utána megyek.
- Kikísérjelek az állomásra? – kérdezem, miközben az ajtófélfának támaszkodom, lábamat pedig lazán keresztbe vetem.
- Nem muszáj, odatalálok – azzal odafordul hozzám, hogy elköszönjön, amikor is: – Vagy gyere mégis, legalább lesz még egy kis időnk beszélgetni erről a lányról – kacsint.
Kérlek, csak ezt ne! Lehetne ennél kínosabb? Apám a crushom megszállottja lett…


~


Útban az állomásra be nem áll a szája, mindent tudni akar róla, pedig hát, nem sokat tudok neki én se elárulni.
- Személyvonat indul Budapestre az eső vágányról - halljuk meg a hangosbemondót, ami egyben a búcsúnkat is jelenti.
Kezet fogunk, majd férfiasan hátba ütögetjük egymást.
- Köszönöm a vendéglátást, fiam. A kezedet pedig ne felejtsd el megnézetni! – mutat a zúzódásokkal teli jobbomra.
Megvárom, amíg elindul a vonata, amikor is a bemondó ismét dumálni kezd.
- Személyvonat érkezik Pécsről a hatos vágányra.
Pécs? Kíváncsi lennék Csónakos arcára, ha egyszer csak Karola beállítana. Amúgy is elég régen találkoztak. Azt se tudom, együtt vannak-e még…
Éppen elindulnék kifelé az állomásról, amikor is hallom, hogy valaki lohol a hátam mögött, majd elkapja a karomat.
- Hé, mit képzelsz… - ahogy hátra fordulok az illetőt szemrevételezni, egy pillanatra megáll bennem az ütő. Az nem lehet! – Karola?
- Boka, de jó téged újra látni! – ölel meg Csónakos barátnője olyan erősen, hogy még a szuszt is kiszorítja belőlem. – Gondolom Csónakos mondta, hogy gyere ki elém, nem? – dob egyet vörös loknijain, miután elhúzódik tőlem.
- Csónakos? Nem, egy szóval sem mondta, hogy jöjjek ki, azt meg végképp nem, hogy jössz… - hebegek össze-vissza, mivel teljesen összezavarodtam. Miért van itt? Csónakos miért nem szólt? Egyáltalán tud róla?!
- El tudsz vinni hozzá? – nézegeti a körmét beszéd közben. Tipikus beképzelt picsa a csaj. Nem értem, Csónakos hogy választhatta pont őt…
- Hogyne… Segíthetek? – veszem át a válláról lógó hatalmas sporttáskát és már éppen nyújtaná át a bőröndjét is, amikor is megcsörren a telefonom. Csónakos. Azt a büdös…
Gyorsan kinyomom, és mielőtt elindulnánk, üzenetet írok neki.

Bokacsek: Mondd, papuskám, mennyi annak az esélye, hogy Karola ebben a percben szállt le a vonatról az állomáson?

Alighogy visszaszuszakolom a telefont a farmerem zsebébe, már jön is a meglepő válasz.
- Megbocsátasz egy percre, Karola? – fordulok a vörös felé, de ő már nagyban lövi a szelfiket a mobiljával, így elkönyvelem magamban, hogy senkit nem zavar, ha üzengetni kezdek egy kicsit.

MrCsónakos: MI?? Ha most hülyítesz, Boka, akkor ez, csak úgy szólok, nagyon rossz vicc…
Bokacsek: Nem vicc, haver, most cipelteti velem a holmiját. Meg kell mondjam, egy gurulós bőrönd és egy nagy sporttáska van nála, vagyis nem két napra jött…. Részvétem, haver! XD
MrCsónakos: Boka, ez rohadtul nem vicces, vidd el magadhoz, de ide ne hozd, mert én esküszöm…

- Indulhatunk? – bökdösi meg a vállamat Karola, mire majdnem kiesik a telefon a kezemből. Előveszem legangyalibb mosolyomat, úgy bólintok a kérdésére. Mielőtt nekiiramodnánk az útnak, még egy utolsó üzenetet küldök Csónakosnak.

Bokacsek: Elintézem, ne aggódj! Találkozzunk egy óra múlva nálam!

Vállamra kapom a vagy egy tonnát nyomó rózsaszín-szürke sporttáskát, és elindulunk a kijárat felé.
Az út körülbelül negyed órát vesz igénybe, amíg el nem jutunk a célig. Ez idő alatt Karola csak úgy ontja magából a szavakat. Nem áll meg, csak néha levegőt venni, ezen felül csak mesél és mesél egyfolytában.
Mikor végre elérünk a Fő fasor és a Rákos sugárút kereszteződéséhez, már jócskán fáj a vállam és a fejem is. Előbbi a táskától, utóbbi a tulajdonosától.
- Itt végig mész ezen az utcán és a tizenhármas számú ház lesz, amit keresel. Én sajnos nem tudlak lekísérni, meghát nem akarok zavarni. Legyetek kettesben is egy kicsit – mosolygok rá kissé erőltetetten, majd átnyújtom neki a sporttáskát és hátrálni kezdek az ellenkező irányba.
Csak ne legyen tizenhármas számú ház, akkor lesz még időm elmenekülni, amikor keresi…
- Majd még ütközünk! – intek oda neki, majd szaladni kezdek hazafelé.


~


Éppen ahogy az ötemeletes bejáratához érek, akkor toppan be Csónakos is. Kérdőn néz rám, mire én csak karon ragadom, és meg sem állok vele, amíg be nem érünk a lakásba. Ott végre kifújhatom magam.
- Papuskám, mi folyik itt? Hol van Karola? – teszi fel egyik kérdést a másik után.
- Vá… várj egy kicsit… hadd… hadd fújjam ki magam – azzal levágódok az egyik fotelbe a nappaliban. Csónakos követi a példámat, ő csupán nem liheg eszeveszetten velem ellentétben.
Alig kell pár perc, hogy összeszedjem magam, így előrehajolok és mesélni kezdek. Elmondom, hogy éppen apámat kísértem ki az állomásra, akiről szintén nem tudta, hogy itt volt, aztán nekikezdek annak a résznek, amikor indultam volna és valaki megragadta a vállamat, majd az üzenetek és a többi.
- Szóval elküldted a Fő fasor tizenháromba, jól értem? – összegzi az egészet, mire én csak bólintok. Úgy néz rám, mintha valami rosszat tettem volna, aztán egyik pillanatról a másikra harsány hahotára fakad. – Te kajak nem tudod, ki lakik abban a házban ugye? – csak úgy dől a nevetéstől. Megrázom a fejem, ugyanis azt se tudtam, hogy van olyan számú ház ott, nemhogy ki lakik benne. – Komolyan odaküldted a barátnőmet K.Á.D.-hoz? – kezd el ismét nevetni.
Erre minden eddigi jókedvem oda lesz. K.Á.D.? Vehetjük bosszúnak is, azért amiket mondott nekem, vagy talán nem?
- Talán, ha tudom, hogy ő lakik ott, akkor is oda küldöm… - motyogom az orrom alatt, ami nagyon rossz tulajdonságom, mert ilyenkor a környezetemben lévők állandóan kiakadnak, kivéve…
- Miért? Összevesztetek? – kérdezi Csónakos kuncogva, majd közelebb húzza hozzám a fotelét, ahogy benne ül és meglöki a térdemet. – Mesélj, mi történt? Eddig olyan jól elvoltatok – erre én csak a fejemet rázom és az ölemben pihenő sérült kezemre szegezem a tekintetem. Ő is a jobbomra pillant, aminek persze tudja a történetét, mert milyen barát lennék, ha nem mondanám el neki, amikor leesik neki valami.
 - Csak nem a kis bunyód miatt kaptatok össze? Nem mondtad el neki, hogy anyád részeg haverja kötözködni kezdett veled, ezért ütötted le? Hogy az a pasas, anyád talpnyalója, aki lesi minden szavát?
Nem válaszolok. Továbbra se pillantok fel, hogy ránézhessek. Mire ő kezd begurulni, a térdemre támaszkodik, majd az arcomba mászik, úgy szólal meg.
- Papuskám, nézhetsz levegőnek… Csak tudod, levegő nélkül megdöglesz… - kocogtatja meg a homlokomat a mutató ujjával, amiről nagyon is tudja, hogy rühellem. Ahogy húzná vissza a kezét, elkapom az ujját és a szemébe nézek, el nem engedve.
- Azt mondta, hogy nem úgy néz rám, ahogyan én őrá. Csak a barátom akar lenni. Semmi köze nem volt a bunyómhoz, amiért így döntött. Csak úgy megjelent itt nemrég a lakásomnál és beszélni kezdett arról, hogy ő nem úgy érez irántam, mint én iránta. És hogy neki túl gyors ez a tempó, de ő is érzi, hogy valami húzza hozzám – hadarom el egy szuszra, mire Csónakos elkerekedett szemekkel néz rám. Halkan felnevet, mire én begurulok. – Szerinted ez vicces?! Hát elmondom, hogy nem az!
- Boka, nyugi, nem nevettelek ki, csak rájöttem, hogy mennyire hasonlítotok K.Á.D.-dal. Ugyanolyan önfejű, nyálgépek vagytok mind a ketten. Rosszabbak vagytok, mint egy szappanopera főszereplői, de én így szeretem a búrátokat, azt ugye tudod? Ezek mellett, ugyanolyan forrófejűek vagytok, ha valami történik, képesek vagytok bárkire rátörni az ajtót, ha úgy adódik – nevet, mire az én szám is mosolyra húzódik. Erre is csak Csónakos képes. Mosolyt csalni az arcomra, amikor legszívesebben…
- Boka, nyisd ki az ajtót! – hangos dörömbölés és egy lányhang hatol át lakásom vékony falain. Összenézünk Csónakossal, mire ő K.Á.D. nevét tátogja.
Ajajj!
Mire felállnék, hogy ajtót nyissak, már ki is vágódik a bejárat és K.Á.D. áll a küszöbön, lazán az ajtófélfának támaszkodva, arcán pedig mérhetetlen harag látszódik. Kezében a már jólismert rózsaszín-szürke sporttáska van, amit egy nagy lendítéssel bedob a lakásba. Ezután angyali mosollyal fordul hozzám és mézesmázas hangon szólal meg.
- Remélem, nem baj, hogy így rátok törtünk, de Karola nem maradhat nálam, ugyanis félő, hogy szétszedjük egymást – bök fejével a mellette álló vörös hajúra, akinek a szeme szikrákat szór, ahogyan K.Á.D.-ra pillant.
Ismerik egymást?

2018. szeptember 29.

Interjú a karakterrel // harmadik felvonás

Ciao!
Ismét egy interjúval érkeztem, számszerint a harmadik és egyben utolsó előttivel.
Ezúttal Bokával volt szerencsém társalogni egy kicsit. 
Az interúnk néhol nevetésbe, néhol sírásba torkollott, de összességében jót beszélgettünk.
Olvassátok Ti is!♥


Í.: (torokköszörülés) Nos… Boka, nagyon sokat hallottam már rólad, de szeretném a te szádból hallani a dolgokat. Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat! Már egy ideje szerettem volna…
B.J.: Ácsi, te zavarban vagy, nem igaz? Makogsz össze-vissza (nevet) Nyugi, nem eszek meg senkit! (mosolyog) Vegyél egy mély levegőt és nyugodj meg, kérlek! Vagy esetleg jöjjek vissza máskor?

Í.: (nagyokat lélegzik) Úristen, nehogy! Csak… Inkább kezdjük el, rendben? Úgy hallom, te is régebben a pestiek táborát erősítetted, csakhogy az egyetem miatt ideköltöztél Kajdacsra, igaz?
B.J.: (oldalra billenti a fejét) Csónakost interjúvoltad előttem, igaz? (kacag) Igen, teljes mértékben igaz, amit hallottál. Tavaly jelentkeztem ide a kajdacsi egyetemre, és már elég biztos volt, hogy fel is vesznek, ezért kerestem egy lakást, ahol békésen élhetek egyetemista éveim alatt. Csakhogy amint leköltöztem Pestről, kaptam egy levelet, amelyben azt írták, hogy sajnos túljelentkezés miatt nem vettek fel. Itt volt egy kisebb galiba, hogy ha az ösztöndíjból se tudom fizetni a lakbért, akkor miből? Szerencsére az egyik megújult Libri könyvesboltba pont embert kerestek, ezért hát jelentkeztem. Valamiből meg kell élni! (mosolyog)

Í.: (mosolyog) Akkor nyilván sok lány jár be miattad. Csak azért, hogy téged lássanak.
B.J.: (nevet) Tévedsz. Csónakos mindig bent téblábol az üzletben és akárhányszor egy lány segítséget kérne tőlem, mert nem talál valamit, Csónakos már, mint egy házőrző, ugrik és elrabolja tőlem, hogy ő majd segít neki. Még szerencse, hogy azért a fizetést én kapom. (kacag)

Í.: Jó lehet, hogy a legjobb barátod is pont akkor költözött, mint te. A szüleid mit szóltak a költözéshez?
B.J.: A szüleim elváltak, apámmal éltem, mert anyámat már többször vitték be ittas vezetésért, lopásért. A gyámügyisek úgy gondolták, hogy apám mellett jó helyem lesz és milyen igazuk is lett. Csakhogy egy dologról elfeledkeztem…. (sóhajt) Hogy anyám itt, Kajdacson talált magának lakást, amit tud fizetni. Szerencsére még nem futottam össze vele, nem is szeretnék a jövőben se találkozni. apám azt mondta, ő nem is beszélt vele a válás óta, szóval nem szólt neki arról, hogy ideköltözök.

Í.: Jézusom, szörnyű lehet, ha ilyen a kapcsolatod az anyáddal… 
B.J.: Az már egyszer biztos… Tudom, csúnya dolog ilyet mondani, de én gyűlölöm az anyámat. Már kiskoromban sem törődött velem, ezért inkább folyton a barátaimmal lógtam a Grundon.

Í.: (mosolyog) Igen, a Grundról már hallottam…. Csónakosunk elmesélte hogyan találtátok meg. De említett egy fiút, aki ott vesztette életét és úgy tudom, közel álltatok egymáshoz…. Elmesélnéd mi történt?
B.J.: (lehajtja a fejét) (nagyokat lélegzik) Nemecseknek hívták… Olyan volt nekem, mint a kisöcsém. Néhány évvel lehetett nálunk fiatalabb, ezzel együtt ő a volt a legkisebb köztünk, mind korban, mind testileg. (beharapja a száját) Az egész az én hibámból történt! (megtörli a szemét) Nem kellett volna hagynom, hogy akkor este velünk jöjjön! Ha tudtam volna, hogy kétszer a medencében végzi… (nyel) És hogy aztán Áts Feri is a vízbe dobja, amikor már egyébként is beteg volt… (kezébe temeti az arcát)

Í.: (szipog) Azt mondtad Áts Feri is benne volt?
B.J.: (felnéz) Igen… Miért, ismered?

Í.: Ami azt illeti… (feszeng) Nem olyan régen interjúvoltam őt is és erről egy szót sem szólt nekem….
B.J.: (gúnyosan elkacag) Ugyan mi jogon mondta volna el, hogy egy tüdőgyulladásos kisfiút dobatott bele a Füvészkert tavába? Gondolom, akkor csak a tökéletes kis hugicájáról áradozott… (felemeli a hangját) Jó gondolom?

Í.: (feláll és átöleli Bokát) Nyugodj meg, kérlek! Nem kell erről beszélned, ha nem szeretnél… Vagy kereshetünk egy másik időpontot is, és majd akkor befejezzük, rendben?
B.J.: (elhúzódik) Nem… Folytassuk, csak kérlek…. Beszélhetnénk másról?

Í.: Természetesen, csak még egy kérdést szeretnék Nemecsekről….
B.J.: (reszketeg lélegzetet vesz) Mi lenne?

Í.: Milyen volt? Mert az elmondottak alapján egy nagyon bátor és küzdő fiúnak tűnik…
B.J.: (szomorúan elmosolyodik) Az volt. Nála bátrabb kisfiút én nem ismertem és nem is fogok soha életemben. Sok ember tanulhatott volna tőle… Képes volt bárkit megnevettetni, ugyanakkor kiállt saját magáért és a barátaiért is. Viszont nagyon meggondolatlan is volt egyben. Tudta ő is, hogy nagyon beteg és nincs sok ideje hátra – biztos, hogy a szíve mélyén ő is tudta – és mégis elszökött otthonról, csakhogy a Grundot védje. Ott voltam, amikor elment. Emlékszem az édesanyja keserves sírására az édesapja szomorú arcára és az orvos reménytelenségére. És arra az érzése, mintha kitépték volna a szívemet a mellkasomból. a lényem egy részét szerintem vele együtt elveszítettem. (hatalmasat sóhajt) (fejét rázza) Valahogy megkönnyebbültem, hogy ezt elmondhattam valakinek… Nagyon sokan nem értenek meg emiatt…

Í.: Boka… Szerintem keresned kéne egy orvost, egy pszichológust vagy valakit. És hidd el, nem bántásból mondom, de ezt egy szakembernek is hallania kell, biztos tudna tenni ellene valamit…
B.J.: (rekedten felnevet) Voltam már… Többnél is… Mindegyik azt mondta néhány hét után, hogy nem érdemes folytatni a kezeléseket, mert depresszióba estem szépen lassan. (letöröl egy könnycseppet) Mondd meg, kérlek, mitévő lehetnék? Én nem tudom már elviselni ezt az életet…

Í.: Szerintem, szükséged lenne valakire. Egy lányra, egy társra, aki kitöltené ezt az űrt benned, amit jelenleg érzel.
B.J.: Hát, volt egy lány, mikor Nemecsek még élt, de nem igazán ismertem. Áts Feri húga, akiről gondolom már ő is mesélt. Nem igazán ismertem sosem, viszont mikor kissrác koromban egyszer megláttam az egyik Grund melletti fán, valami megmoccant bennem. Alig lehettem 13-14 éves, de annyira valóságos volt az az érzés, hogy mindenről és mindenkiről elfeledkeztem arra a pár percre. Persze, aztán jött a bátyjának a két pincsije, a Pásztorok és hazaráncigálták, utána nem láttam többé, viszont a szemére még mindig tisztán emlékszem. (elmosolyodik) Minden lányban igyekeztem őt keresni, ezért is értek véget a kapcsolataim olyan gyorsan.

Í.: Azt mondom, szükséged van erre a lányra. Meg kell őt találnod! Keresd itt Kajdacson, vagy ha kell, eredj Áts nyomába! Ne tétlenkedj, mert abból semmi jó nem sülhet ki! (elégedetten mosolyog)
B.J.: Talán egyszer megfogadom a tanácsodat és valahogyan, de megkeresem. (mosolyog)

Í.: Sajnos, ennyi időnk volt mára… Egy kicsit több időt is beszélgettünk, mint amennyire számítottam. (feláll és a kezét nyújtja) Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást és hogy tudtunk beszélni! Bízom benne, hogy a jövőben még találkozunk!
B.J.: (feláll és két puszit ad) Én köszönöm, hogy meghallgattál, sokkal jobban éreztem magam veled, mint az összes eddigi dilidokimmal. (kacsint)

2018. augusztus 28.

The Sunshine Blogger Tag

Ciao!
Ugyan lassan az idei nyár is a végéhez közeledik, én mégis egy nyári hangulatú taggel érkeztem most, amit itt is szeretnék megköszönni Brukúnak ♥



Szabályzat: 
1. Köszönd meg a díjat annak, aki megjelölt.
2. Válaszolj a kérdéseire.
3. Írd meg, hogy milyen terveid vannak az idei nyárra.
4. Jelölj meg 5 bloggert.
5. Bombázd meg őket Te is 5 darab kérdéssel.


1) Napozni vagy inkább úszni-lubickolni szeretsz jobban a strandon?
- Az a helyzet, hogy nem tudok úszni… Szégyen, nem szégyen, de igaz. Ezen felül én belemegyek bármilyen vízbe, addig, amíg leér a lábam. Onnantól vannak bajok, ahol már a fejem is éppen csak kint van a vízből.
Ezzel szemben a napon irtó gyorsan le tudok égni. Tudniillik, Hófehérkével egyazon bőrszínnel rendelkezek. A legnagyobb faktoros naptej se igazán hat. Nagyon ritka, ha sikerül úgy napoznom, hogy egy fél árnyalatnyit is barnuljak.
Hogy a kérdésre is válaszoljak, mindkettőt szeretem csinálni egy strandon, de inkább vagyok a vízben. Hiába csak meglátszik, hogy Halak vagyok, annak ellenére, hogy egy pillanat alatt meg tudnék fulladni, ha arról van szó.


2) Balatont vagy a termálfürdőket szereted inkább?
- A Balatonnál mindössze 2-3 alkalommal voltam és ezidáig nem is voltam oda érte, de hála az Egynyári kaland című sorozatnak, egy pillanat alatt beleszerettem a mi magyar tengerünkbe. A termálfürdők közül viszont csak egy olyan van, amit bármikor megtudnék látogatni. Ez pedig a miskolctapolcai Barlangfürdő.
A többi fürdő nekem túl unalmas, talán néha még elmegyek a mórahalmi fürdőbe, de ez is csak azért, mert ez van a legközelebb.
Valahogy jobban vonzódom a természetes vizekhez. De a hatalmas kedvencem, akkor is a görög tengerpart.

3) Melyik típus vagy inkább? Az, aki folyton fesztiválozik és utazik, vagy az, aki inkább a nyugodt és egyhelyben lévő nyaralást kedveli?
- Nagyon szeretek utazni, ugyanakkor a fesztiválok nem hoznak igazán lázba, ezzel szemben az egyhelyben maradást is elfogadom, de nagyon gyorsan rátudok unni arra is. Szóval ez nálam eléggé vegyes vágott.

4) Mik a kedvenc helyek a nyaraláshoz?
- Idén Miskolcon voltunk 3 napot a szüleimmel. Voltunk Miskolctapolcán és Lillafüreden is, ami valami hihetetlen szép volt.
Mégis az én szívemhez egy jó tengerpart áll közelebb. Például Görögországban Sarti gyönyörű tengerpartja.

5) Szoktál-e nyári bakancslistát készíteni?
- Nem. Ismervén saját magam, elfeledkeznék róla és semmi nem valósulna meg, amiket szeretnék. Plusz, szeretem a spontán dolgokat, így nem szoktam előre tervezni.


Hogy milyen terveim vannak/voltak az idei nyárra?
Csupán annyi, hogy végezzek a nyári gyakorlatommal, utána semmit sem terveztem, de végül sikerült eljutnom Miskolcra és Lillafüredre. De a tervezett tevékenység a nyárra az olvasás és a henyélés volt. Ami egyébként meg is valósult.

Az én 5 kérdésem: 
1. Voltál/mész nyaralni a nyáron? Ha igen, hova?
2. Mit szeretsz a nyárban?
3. Vannak kifejezetten kedvenc nyári olvasmányaid/filmjeid/zenéid?
4. Ha nyaralni mész, inkább lazulsz vagy elindulsz felfedezni mindent a közeledben?
5. Jársz fesztiválokra?

Kihívni csupán egy ember fogok, egyébként, aki csak szeretné töltse ki nyugodtan, szívesen olvasnék pár választ :) Majra Loranch, remélem még nem töltötted ki, nagyon örülnék neki, ha olvashatnám a Te válaszaidat is ♥

2018. augusztus 24.

8. fejezet // Ilyen van?!

Ciao!
Ismét el voltam tűnve fejezet szempontjából, de most extra hosszú résszel jelentkezem, illetve a jövőben is igyekszem tartani az ehhez hasonló formát.
A legjobb kérdésem most mégis az, hogy mi történt Ricsi bá'-val?
Jó olvasást♥



- Pontosan milyen közük van Androssovszky Richárdhoz? – teszi fel a magasabb rendőr a kérdést ismét. Feri keze görcsösen szorítja az enyémet, de nem néz se rám, sem pedig a rendőrökre. Meredten bámul maga elé.
- A nagybátyánk – cincogom a félelemtől elvékonyodott hangon. Erre már Feri is észhez tér és éles pillantást vet rám.
- Ő a hivatalos gyámjuk? – szólal meg a másik rendőr is.
- I-igen – dadogom ijedten, mire Feri megköszörüli a torkát és átveszi a szót.
- Én vagyok Áts Ferenc, kérem, a húgomat hagyják ki mindebből! – ránt maga mögé beszéd közben, hogy ne is láthassanak a tisztek. – Vállalom a felelősséget mindazért, amit a nagybátyánk elkövetett, de Kírát ne keverjék bele! – mondja szigorúan. Egy pillanatra felismertem benne a hatalmas vörösinges kapitányt.
A rendőrök egymásra pillantanak, majd ismét ránk. Az alacsonyabb, aki utoljára beszélt, egy lépést tesz felénk, majd cseppnyi sajnálattal a hangjában szólal meg.
- Sajnálom, de a nagybátyjukat holtan találták az állomás melletti utcában. Adataink alapján részeg lehetett, ám a halálát egy autó okozta. Elütötték. Őszinte részvétünk! – hadarja el egy szuszra.
Lehajtják a fejüket. Tisztán látszik, hogy sajnálják a dolgot, velünk ellentétben. Mi már fel voltunk készülve egy ideje hasonlóra, csakhogy pont abba hal bele, hogy elütik, nem pedig a piába, na, az meglepő!
- Be tudna jönni, azonosítani a testet? – emeli fel a fejét az alacsonyabb és Feri szemébe néz, aki ekkor elengedi a kezemet és felém fordul.
- Megleszel, amíg bemegyek az őrsre? – kérdezi tőlem aggodalmasan. Bólintok, mire ő halvány mosolyt villant rám, majd homlokon puszil, ahogy kiskoromban is tette. Visszafordul a rendőrökhöz és csak annyit mond: - Nem sokára indulok maguk után, csak szeretnék átöltözni.
A tisztek bólintanak és visszaindulnak az autójuk felé. Beülnek, beindítják a motort és már el is hajtanak.
Feri becsukja a bejárati ajtót, majd ismét felém fordul. Szemében aggodalom, értetlenség és egy cseppnyi sajnálat is megbújik.
- Nem mondod komolyan! – csapok a combomra felindultságomban.
- Mi bajod van?!
- Ugye te most nem sajnálod azt a gennyládát? Meghalt, na és? Tovább lépünk!
- Félreérted! – kiált fel, mire én összerezzenek a hirtelen kirohanástól. – Nem sajnálom, és ezt te is nagyon jól tudod, csak egy pillanatra megijedtem, mert anyáékat juttatta eszembe. Ezért is szorítottam a kezedet, Kíra, én nem élném túl, ha veled is történne valami…
Rengetegszer mondott már nekem ilyeneket, de most érződött, hogy valóban tart attól, hogy elveszíthet. Lesütöm a szemem, lassan odamegyek hozzá és szorosan átölelem.
- Mi mindig itt leszünk egymásnak! – suttogom a mellkasának dőlve, miközben ő az állát a fejemre támasztja, kezével a hátamat simogatja fel és le.
- Mindig – sóhajtja, majd gyengéden eltol magától. – Most megyek, átöltözök és bemegyek azonosítani a testet. Ha hazaértem, beszélünk, rendben?
Mosolyt erőltetek az arcomra és bólintok.
- Rendben – állok lábujjhegyre és puszit nyomok az arcára, majd felvonulok a szobámba.
Ahogy felérek, becsapom az ajtót magam mögött és a bordó ágyneművel letakart ágyra rogyok. Becsukom a szemem és igyekszem kizárni mindent, ami ma történt.
Amikor magamhoz térek, már jócskán benne járhatunk a délutánban. Feri tizenegykor ment el, ezért rápillantok a mobilomra, hogy meggyőződjek róla, hogy hány óra van. Délután kettő. Három órája elment és még nem ért haza. Nem is üzent, nem is hívott.
Úgy döntök - mivel nem tudok tovább egyhelyben maradni - gyors zuhanyt veszek, lemosom magamról a krémet meg a habot a birkózásunkról, magamra kapok egy térdben szakadt sötétszürke koptatott farmert, egy fekete rövid ujjú pólót, afölé a kedvenc piros kockás ingemet, meg a fehér Converse-emet és rohanok lefelé a földszintre.
Fogalmam sincs, hogy hová megyek, csak a lábaimra hagyatkozok. Lehajtott fejjel sétálok a fülledt délutánban, miközben az utcákat rovom. Mikor egy idő után felnézek, már az ÚjGrund kiskapuja előtt állok. Habozok, hogy benyissak-e, de inkább az ellenkező irányba fordulok és futásnak eredek.
Elérek a vaskapuhoz, végig szaladok a sétányon, majd jobb kanyar. Huszonnyolc lépés előre, újabb jobb kanyar. Mosoly kúszik az ajkaimra, ahogyan megpillantom a már szinte túlságosan is ismerős bokrot. A két nagy ágát félrehúzom és máris a Tisztáson találom magam. Olyan érzés ez, mintha hosszú-hosszú idő óta most lélegeznék először. Sosem éreztem magam ilyen szabadnak ezelőtt.
Felemelem a fejemet és mélyen magamba szívom e helynek a nyugalmát, amikor egyszer csak zajra leszek figyelmes. Csak nem megint a Pásztorok? Nem, az lehetetlen, hiszen Soma, a fiatalabbik azt mondta, kiköltöznek Olaszországba!
Lassan teszek a zaj irányába néhány lépést, szememmel már a menekülési útvonalat tervezem, ha bármi baj történne. Kezdek kissé paranoiás lenni az utóbbi időben. Még néhány lépés, amíg egyszer csak…
- Te hogy kerülsz ide? – szólal meg a fiú, aki a zajokat keltette. A hangjában egy pillanat alatt ráismerek a bátyámra.
- Neked is szia, bratyó! Nem éppen haza indultál, hogy elmond mi volt az őrsön, ugye? – teszem csípőre a kezem, amit tudom, hogy nagyon utál, mert azt mondja, hogy ilyenkor hasonlítok leginkább anyára. Erről meg csak az jut eszébe, amikor elmondta nekik, hogy…
- Elindultam én, de valahogy mégis itt kötöttem ki – vonja meg a vállát, ahogyan hátranéz rám. – Jaj, kérlek, ne nézz így rám, és ne tedd csípőre a kezed, tudod, hogy ki nem állhatom – húzza el a száját, majd ismét előre fordul, és maga elé mered. Mindezt hatalmas hangzavar keltése mellett teszi.
- Egyébként, mit csinálsz? És nem lehetne halkan csinálni, amit csinálsz? – telepedek le mellé a földre és magam alá húzom mindkét lábamat. Előttünk egy nagy gödör van ásva, amellett pedig egy kupacban Ricsi bá’ el nem fogyasztott piái.
- Tudom, hogy ha valami nagyobb inger ér téged, képes vagy inni a bánatodra, ezért előre gondolkozom – sóhajt. – De sajnos, úgy néz ki, kiszagoltad a rejtekhelyet, úgyhogy újat kell keresnem, ahova eláshatom őket.
- Feri… Miért nem dobtad ki őket egyszerűen? Bevágod az első kukába idefelé jövet, nem nehéz – nézek mélyen a szemébe, és igyekszem visszatartani a kitörni készülő nevetést.
Én ugyan sikerrel járok, de a bátyámról nem mondható el ugyanez. Hangos hahotába kezd. Ekkor már én se tudom visszatartani és belőlem is kirobban a nevetés.
- Hogy erre én miért nem gondoltam korábban? – kérdezi nevetve, mire én a vállába öklözök.
- Hogy miért? Mert te fitogtatod a tudásodat, ahogyan csak egy vörösinges kapitány tudja. Néha lazíthatnál egy kicsit. Mindig mindent magadra vállalsz. Most is, ahogy jöttek a rendőrök, nem hagytad, hogy beszéljek velük, rögtön a hátad mögé löktél, nehogy egy pillantást is vethessenek rám. Miért?
- Mert a kishúgom vagy. Az a dolgom, hogy megvédjelek mindentől. Amióta ideköltöztünk, azóta meg pláne. Nézd meg, ahogy megérkeztünk, javítóba kerültél, ahonnan nem sokra rá kirúgtak. Mit kéne tennem? Hagynom, hogy a végén egyszer csak kinyírasd magad? – a végét már szinte kiabálja.
A karjára teszem a kezem, ezzel elérve, hogy ismét rám nézzen.
- Nem nyíratom ki magam, ráadásul, amint vége az utolsó kontrollvizsgálatomnak, el akarok menni az itteni gimibe, hátha vissza vesznek az utolsó évre. Vagy félévre legalább. Kell az a nyavalyás érettségi! – húzom el a szám a végén. Feri tekintete büszkeségről árulkodott, ami valljuk be, nála elég ritka.
- Büszke vagyok rád, hugi – ölel magához meghatottan, már-már túl nyálasan. Sok dolgot elviselek Feritől, de ez már tőle is túl sok. Kezd olyan lenni, mint én a mensis napokon.
- Öhm.. Feri? – próbálom eltolni magamtól a bátyámat, miközben igyekszem nem mutatni a meglepettségemet, előbbi érzelmi kitörése miatt.
- Igen? – húzódik hátrébb, hogy ismét a szemembe tudjon nézni.
- Ricsi bá’… ő akkor… - nagyot nyelek, hogy a gombóc eltűnjön a torkomból.
A bátyám csak sóhajt, lehajtja a fejét és bólogatni kezd. – Igen, tényleg meghalt. De ne aggódj, még egyszer nem hagyom, hogy intézetbe kerülj. Amíg be nem töltöd a tizennyolcat, én leszek a gyámod, ez biztos, a rendőrök utána néztek. A ház is a miénk, ameddig élünk a lehetőséggel, szóval nincs mitől tartanunk. Csak az anyagiakkal lesz egy kis gond, de azt is meg fogjuk oldani – simít végig a karomon fentről lefelé. – Tudod, végül is, sajnálom azt az ütődöttet. Nem ezt érdemelte.
- Ezt hogy érted? Baleset volt vagy nem? – kerekedik el a szemem, hiszen eddig nem erről volt szó.
- A boncnok szerint, mielőtt kiesett volna a kocsi elé, verekedett valakivel, ugyanis ütésnyomok voltak az arcán, illetve az orra is eltört.
- Honnan tudják, hiszen a kocsi is tehette mindezt, nem?
Erre ő csak vállat von, és kifelé kezd terelni a tisztásról. – Azt mondják, tisztán látták, hogy ökölnyomok voltak a két orcáján és a nyakán is néhány helyen. Tudod mit? Ne beszéljünk róla! Inkább menjünk haza!


~


Másnap reggel sikerült időben felkelnem és elkészülnöm, hogy mehessek az orvoshoz újabb vizsgálatra. De legalább már nincs sok hátra.
Nagy meglepetésemre a kajámat sem hagytam otthon, buszjegy is volt nálam és a jármű is időben jött. Így hihetetlen, de még negyed órával az időpontom előtt sikerült odaérnem.
Miután sikeresen túléltem ezt a nagyon is megrázó vizsgálatot, gondoltam, kissé más irányba veszem az utamat.
Eléggé megorroltam saját magamra, amikor elértem a kapucsengőig. Mégis hogy gondoltam, hogy ilyenre vetemedek? A következő pillanatban már a tizenötös lakás csengőjét nyomtam, mielőtt eliszkolhattam volna a fenébe.
- Tessék? – szólt recsegve a kicsiny hangszóróból egy rekedt férfihang. – Ha megint el akarnak adni valamit, jobban teszik, ha tovább állnak, mert mi nem óhajtunk…
- Elnézést, de én Kíra vagyok, és Bokát keresem – felelem félénken. A következőkben csak hümmögést hallok, majd egy zúgás kíséretében leteszi és beenged a lépcsőházba. Nagyon jól tudom már az utat, elvégre Csónakos egyszer már elhozott Bokához, amikor legutóbb a kontrollról jövet hazafelé tartottam.
Második emelet, jobbra az ötödik ajtó. Amikor odaérek, türelmesen várok egy kicsit, majd kopogásra emelem a kezem, de abban a pillanatban a nyílászáró már ki is tárul. Egy középkorú, kissé már őszülő és egy-két helyen kopaszodó férfi áll a küszöbön.
- Fáradj beljebb, kérlek! – a hangja sokkal barátságosabban cseng, mint az imént a kaputelefonban. – Szóltam Jánosnak, hogy egy barátja keresi, azt mondta engedjelek be, mert beszélni akar veled. A szobájában van, menj be nyugodtan.
Ahogy elindulok egyenesen Boka szobája felé, a férfi – vélhetőleg az apja – még egyszer utánam szól. – Várj csak! Mit is mondtál, hogy hívnak?
Egy pillanatra lefagyok, hiszen Kíraként mutatkoztam be, pedig ezt eddig sosem tettem meg ezelőtt. Még akkor sem, ha felnőttel találkoztam.
- K.Á.D.-nak szólít mindenki – erőltetek az arcomra egy bíztató mosolyt, csak hagyjuk ezt a témát. Ő egy ideig csak áll és gondolkozik, majd vállat von és elvonul egy másik szobába.
Hatalmas sóhaj szakad fel belőlem, ahogyan megállok Boka ajtajában. Halkan kopogok párat, majd lassan benyitok.
Boka az ágyán ül és kezét vizsgálgatja, ám ahogy belépek, felnéz, és hatalmas vigyorra húzódik a szája a jelenlétemre.
- Szia! Jó, hogy ilyen hamar újra láthatlak. Mi újság? – áll fel az ágyról és egyik kezét a háta mögé rejtve elindul felém.
- Most jövök a szokásos kontrollos hülyeségről és gondoltam benézek, mert beszélnünk kell… - pásztázom a cipőmet.
- Foglalj helyet, helyezd magad kényelembe! Ne ácsorogj ott, ez már nekem kínos – szakad fel egy apró, már-már zavart kuncogás a torkából.
Lassan odasétálok az ágyához és letelepszem a szélére, míg ő a forgósszékét gurítja elém és lovaglóülésbe helyezkedik el.
- Ha most azzal jössz, hogy Csónakos szimpatikusabb neked nálam, én esküszöm, kivetem magam az ablakon, ugyanis minden lánnyal ez történik, aki megtetszik nekem – hadarja el egy szuszra. Fel sem fogom, mit mond, amíg be nem fejezi. Szóval tetszem neki…
- Nem, nem erről van szó. Csak, tudod… Kedvellek téged. És olyan érzés, mintha valami láthatatlan erő húzna folyton hozzád, de ez nem történhet meg. A bátyám… - ekkor dühös morgás szakad ki belőle és félbeszakít.
- Áts mondta, hogy gyere és szakíts velem, igaz?
- Szakítani? – kacagok fel. – Te miről beszélsz?
- Úgy értem…
Gúnyosan felnevetek.
- Hagyd, hogy befejezzem, rendben? Úgy érzem, még nem állok készen rá, hogy valaki annyira fontos legyen a számomra, mint amennyire te gondolod rólam. Hallottam legutóbb, mikor itt voltam, hogy azt kívántad, bár a tiéd lehetnék. Sajnálom, de nekem ez túl gyors lenne. Annyi minden történt velem mostanában, hogy nem állnék még készen egy kapcsolatra. Viszont nagyon szeretném, ha jóban lennénk. Aztán később majd meglátjuk, mi sül ki belőle, de egyelőre maradjunk csak barátok, oké? – fejezem be és látom, hogy lehajtott fejjel ül, és csak mered maga elé.
- Persze, igazad van. Hülye voltam, amiért ennyire kapkodtam. Csak olyan érzésem van veled kapcsolatban, mintha már ismernélek régóta. Olyan dolgokat tapasztalok, amikor veled vagyok, amikben már régen nem volt részem. Furcsán fog hangzani, de mintha újra az a kissrác lennék, aki a grundon osztogatta a pajtásainak a parancsot.
Emlékszem ám azokra az időkre. Napról napra azon a cseresznyefán ücsörögtem, csak hogy elsőként pillantsam meg, ahogy belép a grundra. Nekem ne mondja, hogy nem tudta, ott vagyok.
- Nos, én akkor megyek is. Csak tisztázni szerettem volna a dolgokat – törlöm izzadt tenyeremet a farmerembe, majd felállok és az ajtó felé indulok. Boka is éppen ekkor áll fel a székéről, így sikeresen egymásnak ütközünk. Én elveszítem az egyensúlyomat, ő utánam kap, ám a következő pillanatban el is rántja a kezét és felszisszen. Jobb kézfején csúnya zúzódások sora éktelenkedik.
- Ezeket hol szerezted? – kérdezem aggódva, ugyanakkor gyanakodva, mert valami szöget üt a fejembe. Mi van, ha…
Egy pillanatra elfehéredik, majd megköszörüli a torkát.
- Á, semmiség, csak egy kis bunyóba keveredtem nemrég. Néhány részeg alak leállt velem kötözködni, meg lökdösődni, én meg csak megvédtem magam.
Az nem lehet!