2018. október 5.

9. fejezet // Erre kószáltam

Ciao!
Meg is hoztam az új fejezetet, ami ismét Boka szemszögéből olvasható.
lesz itt dráma, fiús lelkizés, apa-fia beszélgetés, minden, ami kell.
Jó olvasást:3



/Boka szemszöge/

Kellett nekem megütnöm azt a féleszűt! Csak úgy sajog a kezem… De mit tehettem volna? Sose bírtam a képét, azután meg pláne nem, hogy elvette tőlem az anyámat kiskoromban…
A jobb kézfejemet vizsgálgatom, miután K.Á.D. elmegy. Nagyon meg volt döbbenve, amikor elmeséltem, mi történt a kezemmel…
Miközben azon agyalok, amiket mondott nekem, fáslit keresek a lakásban, hogy elfedjem valamivel a zúzódás nyomait, valamint rögzítsem egy kicsit a kezemet, amikor is apám lép ki a nappaliból, ajkán pimasz mosollyal, ami teljes mértékben hasonlít az enyémre.
- Csinos lány – öklöz a vállamba elég erőteljesen. – Gyere, ülj le! Beszélgess egy kicsit jó öreg apáddal! – int a nappali felé a fejével. – Menj csak be, én hozok egy kis frissítőt!
Már megtanultam, mióta elköltöztem Pestről, hogy ha apám meglátogat, és azt akarja, hogy beszéljünk, akkor vagy régi családi történetek következnek vagy egy kis tanácsadás lányok terén, vagy esetleg mindkettő vegyítve. Attól tartok, ezúttal a fő téma K.Á.D. lesz, és az, hogyan találkoztunk és mi van köztünk. Az öregem ilyen téren néha rosszabb bármely lánynál. Vagy Csónakosnál.
Nincs mit tenni, levágódom a kanapéra, ami jelenleg ideiglenes ágyként szolgál a számára. Egyszer csak megjelenik két dobozos sörrel a kezében. Komoly eszmecsere lesz, ha az is előkerül. Leül mellém, átnyújtja az egyik sört és lazán hátra dől.
Egy ideig csak játszadozom a nyitófüllel, miközben csend telepszik ránk. Nem tudom, mit mondhatnék. Ő akart beszélgetni, akkor meg mi történt?
- Nos? – kérdezem és felpillantok egyenesen apám kék szemébe, ami, akárcsak egyéb más külső tulajdonsága, megegyezik az enyémmel.
- Ki ez a lány? Ez a K.Á.D.?
Bátran a közepébe! Ez az, apa, csináld csak! Nem most törte össze a szívem, mielőtt elment, beszéljünk is róla, persze…
- Ő csak… csak egy barát – válaszolok szomorúan visszagondolva, hogy mennyire komolyan is mondta K.Á.D. a dolgokat.
- Csak? Vagy inkább jelenleg? – úgy tűnik, apám nem adja fel egykönnyen, így hát bele kell mennem a játékba.
- Csak barát. Csónakos egyik jóhaverja, akkor ismertem meg, amikor egy hete kimentem az állomásra. De semmi nincs köztünk… - nyitom ki a sörömet egy erényes mozdulattal, majd meghúzom.
- Idefigyelj, János! Annyi idős voltam, mint most te, amikor találkoztam az anyáddal. Szerelem volt első látásra mindkettőnknél. Legalábbis ő mindig ezt mondta. Én így visszagondolva, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Annyi bizonyos, hogy félrevezetett. Azt mondta, hogy én jelentek számára mindent, hogy csak rám várt egész életében, majd miután megszülettél, inni kezdett…
- Igen, tudom, itt kezdtetek eltávolodni egymástól – szakítom félbe, ami ugyan illetlenség, de nem szeretem újra és újra hallani a történetet, hogyan halványult el a szüleim kapcsolata a születésem után. Mintha csak én tennék róla, hogy alkoholista lett és folyton bántott engem. Meg is érdemeltem a sorsomat.
- Fiam, ez nem a te hibád – mintha csak válaszolna a gondolataimra. – Anyád egy beteg ember, mi mindent megtettünk érte és ezt te is nagyon jól tudod.
- Igen, apa, tudom, de mégis mi köze mindennek K.Á.D.-hoz? – már előre félek a válaszától. Nem szokott ilyen nyíltan beszélni anyáról, csak ha bántja valami.
- Csak azt akarom kérni, hogy nagyon vigyázz! Ne hagyd, hogy elszédítsen egy szép szempár, először ismerd meg jó alaposan – az utolsó szavaknál érzem, ahogyan forrósodni kezd az arcom. Most nem mondhatta azt, amire gondolok, hogy mondta. Vagy de?
- Úgy lesz, apa, ígérem. De nem hiszem, hogy lenne köztünk bármi is, mert van egy bátyja, aki mindentől és mindenkitől óvja – basszus, ezt lehet nem kellett volna elmondanom. Ha megtudja, hogy Áts az…
- Tényleg? Akkor még inkább vigyázz, nehogy ez a túlféltő báty egyszer csak úgy gondolja, túl messzire mentél – húzza mosolyra a száját, amitől megnyugszom kissé. Lehúzza a söre maradékát, majd a fali órára pillant. – Ejnye, le fogom késni a vonatomat, ha így folytatom! – megpaskolja a térdemet, majd feláll és szedelődzködni kezd. Gyorsan megiszom én is a frissítőmet, és utána megyek.
- Kikísérjelek az állomásra? – kérdezem, miközben az ajtófélfának támaszkodom, lábamat pedig lazán keresztbe vetem.
- Nem muszáj, odatalálok – azzal odafordul hozzám, hogy elköszönjön, amikor is: – Vagy gyere mégis, legalább lesz még egy kis időnk beszélgetni erről a lányról – kacsint.
Kérlek, csak ezt ne! Lehetne ennél kínosabb? Apám a crushom megszállottja lett…


~


Útban az állomásra be nem áll a szája, mindent tudni akar róla, pedig hát, nem sokat tudok neki én se elárulni.
- Személyvonat indul Budapestre az eső vágányról - halljuk meg a hangosbemondót, ami egyben a búcsúnkat is jelenti.
Kezet fogunk, majd férfiasan hátba ütögetjük egymást.
- Köszönöm a vendéglátást, fiam. A kezedet pedig ne felejtsd el megnézetni! – mutat a zúzódásokkal teli jobbomra.
Megvárom, amíg elindul a vonata, amikor is a bemondó ismét dumálni kezd.
- Személyvonat érkezik Pécsről a hatos vágányra.
Pécs? Kíváncsi lennék Csónakos arcára, ha egyszer csak Karola beállítana. Amúgy is elég régen találkoztak. Azt se tudom, együtt vannak-e még…
Éppen elindulnék kifelé az állomásról, amikor is hallom, hogy valaki lohol a hátam mögött, majd elkapja a karomat.
- Hé, mit képzelsz… - ahogy hátra fordulok az illetőt szemrevételezni, egy pillanatra megáll bennem az ütő. Az nem lehet! – Karola?
- Boka, de jó téged újra látni! – ölel meg Csónakos barátnője olyan erősen, hogy még a szuszt is kiszorítja belőlem. – Gondolom Csónakos mondta, hogy gyere ki elém, nem? – dob egyet vörös loknijain, miután elhúzódik tőlem.
- Csónakos? Nem, egy szóval sem mondta, hogy jöjjek ki, azt meg végképp nem, hogy jössz… - hebegek össze-vissza, mivel teljesen összezavarodtam. Miért van itt? Csónakos miért nem szólt? Egyáltalán tud róla?!
- El tudsz vinni hozzá? – nézegeti a körmét beszéd közben. Tipikus beképzelt picsa a csaj. Nem értem, Csónakos hogy választhatta pont őt…
- Hogyne… Segíthetek? – veszem át a válláról lógó hatalmas sporttáskát és már éppen nyújtaná át a bőröndjét is, amikor is megcsörren a telefonom. Csónakos. Azt a büdös…
Gyorsan kinyomom, és mielőtt elindulnánk, üzenetet írok neki.

Bokacsek: Mondd, papuskám, mennyi annak az esélye, hogy Karola ebben a percben szállt le a vonatról az állomáson?

Alighogy visszaszuszakolom a telefont a farmerem zsebébe, már jön is a meglepő válasz.
- Megbocsátasz egy percre, Karola? – fordulok a vörös felé, de ő már nagyban lövi a szelfiket a mobiljával, így elkönyvelem magamban, hogy senkit nem zavar, ha üzengetni kezdek egy kicsit.

MrCsónakos: MI?? Ha most hülyítesz, Boka, akkor ez, csak úgy szólok, nagyon rossz vicc…
Bokacsek: Nem vicc, haver, most cipelteti velem a holmiját. Meg kell mondjam, egy gurulós bőrönd és egy nagy sporttáska van nála, vagyis nem két napra jött…. Részvétem, haver! XD
MrCsónakos: Boka, ez rohadtul nem vicces, vidd el magadhoz, de ide ne hozd, mert én esküszöm…

- Indulhatunk? – bökdösi meg a vállamat Karola, mire majdnem kiesik a telefon a kezemből. Előveszem legangyalibb mosolyomat, úgy bólintok a kérdésére. Mielőtt nekiiramodnánk az útnak, még egy utolsó üzenetet küldök Csónakosnak.

Bokacsek: Elintézem, ne aggódj! Találkozzunk egy óra múlva nálam!

Vállamra kapom a vagy egy tonnát nyomó rózsaszín-szürke sporttáskát, és elindulunk a kijárat felé.
Az út körülbelül negyed órát vesz igénybe, amíg el nem jutunk a célig. Ez idő alatt Karola csak úgy ontja magából a szavakat. Nem áll meg, csak néha levegőt venni, ezen felül csak mesél és mesél egyfolytában.
Mikor végre elérünk a Fő fasor és a Rákos sugárút kereszteződéséhez, már jócskán fáj a vállam és a fejem is. Előbbi a táskától, utóbbi a tulajdonosától.
- Itt végig mész ezen az utcán és a tizenhármas számú ház lesz, amit keresel. Én sajnos nem tudlak lekísérni, meghát nem akarok zavarni. Legyetek kettesben is egy kicsit – mosolygok rá kissé erőltetetten, majd átnyújtom neki a sporttáskát és hátrálni kezdek az ellenkező irányba.
Csak ne legyen tizenhármas számú ház, akkor lesz még időm elmenekülni, amikor keresi…
- Majd még ütközünk! – intek oda neki, majd szaladni kezdek hazafelé.


~


Éppen ahogy az ötemeletes bejáratához érek, akkor toppan be Csónakos is. Kérdőn néz rám, mire én csak karon ragadom, és meg sem állok vele, amíg be nem érünk a lakásba. Ott végre kifújhatom magam.
- Papuskám, mi folyik itt? Hol van Karola? – teszi fel egyik kérdést a másik után.
- Vá… várj egy kicsit… hadd… hadd fújjam ki magam – azzal levágódok az egyik fotelbe a nappaliban. Csónakos követi a példámat, ő csupán nem liheg eszeveszetten velem ellentétben.
Alig kell pár perc, hogy összeszedjem magam, így előrehajolok és mesélni kezdek. Elmondom, hogy éppen apámat kísértem ki az állomásra, akiről szintén nem tudta, hogy itt volt, aztán nekikezdek annak a résznek, amikor indultam volna és valaki megragadta a vállamat, majd az üzenetek és a többi.
- Szóval elküldted a Fő fasor tizenháromba, jól értem? – összegzi az egészet, mire én csak bólintok. Úgy néz rám, mintha valami rosszat tettem volna, aztán egyik pillanatról a másikra harsány hahotára fakad. – Te kajak nem tudod, ki lakik abban a házban ugye? – csak úgy dől a nevetéstől. Megrázom a fejem, ugyanis azt se tudtam, hogy van olyan számú ház ott, nemhogy ki lakik benne. – Komolyan odaküldted a barátnőmet K.Á.D.-hoz? – kezd el ismét nevetni.
Erre minden eddigi jókedvem oda lesz. K.Á.D.? Vehetjük bosszúnak is, azért amiket mondott nekem, vagy talán nem?
- Talán, ha tudom, hogy ő lakik ott, akkor is oda küldöm… - motyogom az orrom alatt, ami nagyon rossz tulajdonságom, mert ilyenkor a környezetemben lévők állandóan kiakadnak, kivéve…
- Miért? Összevesztetek? – kérdezi Csónakos kuncogva, majd közelebb húzza hozzám a fotelét, ahogy benne ül és meglöki a térdemet. – Mesélj, mi történt? Eddig olyan jól elvoltatok – erre én csak a fejemet rázom és az ölemben pihenő sérült kezemre szegezem a tekintetem. Ő is a jobbomra pillant, aminek persze tudja a történetét, mert milyen barát lennék, ha nem mondanám el neki, amikor leesik neki valami.
 - Csak nem a kis bunyód miatt kaptatok össze? Nem mondtad el neki, hogy anyád részeg haverja kötözködni kezdett veled, ezért ütötted le? Hogy az a pasas, anyád talpnyalója, aki lesi minden szavát?
Nem válaszolok. Továbbra se pillantok fel, hogy ránézhessek. Mire ő kezd begurulni, a térdemre támaszkodik, majd az arcomba mászik, úgy szólal meg.
- Papuskám, nézhetsz levegőnek… Csak tudod, levegő nélkül megdöglesz… - kocogtatja meg a homlokomat a mutató ujjával, amiről nagyon is tudja, hogy rühellem. Ahogy húzná vissza a kezét, elkapom az ujját és a szemébe nézek, el nem engedve.
- Azt mondta, hogy nem úgy néz rám, ahogyan én őrá. Csak a barátom akar lenni. Semmi köze nem volt a bunyómhoz, amiért így döntött. Csak úgy megjelent itt nemrég a lakásomnál és beszélni kezdett arról, hogy ő nem úgy érez irántam, mint én iránta. És hogy neki túl gyors ez a tempó, de ő is érzi, hogy valami húzza hozzám – hadarom el egy szuszra, mire Csónakos elkerekedett szemekkel néz rám. Halkan felnevet, mire én begurulok. – Szerinted ez vicces?! Hát elmondom, hogy nem az!
- Boka, nyugi, nem nevettelek ki, csak rájöttem, hogy mennyire hasonlítotok K.Á.D.-dal. Ugyanolyan önfejű, nyálgépek vagytok mind a ketten. Rosszabbak vagytok, mint egy szappanopera főszereplői, de én így szeretem a búrátokat, azt ugye tudod? Ezek mellett, ugyanolyan forrófejűek vagytok, ha valami történik, képesek vagytok bárkire rátörni az ajtót, ha úgy adódik – nevet, mire az én szám is mosolyra húzódik. Erre is csak Csónakos képes. Mosolyt csalni az arcomra, amikor legszívesebben…
- Boka, nyisd ki az ajtót! – hangos dörömbölés és egy lányhang hatol át lakásom vékony falain. Összenézünk Csónakossal, mire ő K.Á.D. nevét tátogja.
Ajajj!
Mire felállnék, hogy ajtót nyissak, már ki is vágódik a bejárat és K.Á.D. áll a küszöbön, lazán az ajtófélfának támaszkodva, arcán pedig mérhetetlen harag látszódik. Kezében a már jólismert rózsaszín-szürke sporttáska van, amit egy nagy lendítéssel bedob a lakásba. Ezután angyali mosollyal fordul hozzám és mézesmázas hangon szólal meg.
- Remélem, nem baj, hogy így rátok törtünk, de Karola nem maradhat nálam, ugyanis félő, hogy szétszedjük egymást – bök fejével a mellette álló vörös hajúra, akinek a szeme szikrákat szór, ahogyan K.Á.D.-ra pillant.
Ismerik egymást?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése