2018. augusztus 24.

8. fejezet // Ilyen van?!

Ciao!
Ismét el voltam tűnve fejezet szempontjából, de most extra hosszú résszel jelentkezem, illetve a jövőben is igyekszem tartani az ehhez hasonló formát.
A legjobb kérdésem most mégis az, hogy mi történt Ricsi bá'-val?
Jó olvasást♥



- Pontosan milyen közük van Androssovszky Richárdhoz? – teszi fel a magasabb rendőr a kérdést ismét. Feri keze görcsösen szorítja az enyémet, de nem néz se rám, sem pedig a rendőrökre. Meredten bámul maga elé.
- A nagybátyánk – cincogom a félelemtől elvékonyodott hangon. Erre már Feri is észhez tér és éles pillantást vet rám.
- Ő a hivatalos gyámjuk? – szólal meg a másik rendőr is.
- I-igen – dadogom ijedten, mire Feri megköszörüli a torkát és átveszi a szót.
- Én vagyok Áts Ferenc, kérem, a húgomat hagyják ki mindebből! – ránt maga mögé beszéd közben, hogy ne is láthassanak a tisztek. – Vállalom a felelősséget mindazért, amit a nagybátyánk elkövetett, de Kírát ne keverjék bele! – mondja szigorúan. Egy pillanatra felismertem benne a hatalmas vörösinges kapitányt.
A rendőrök egymásra pillantanak, majd ismét ránk. Az alacsonyabb, aki utoljára beszélt, egy lépést tesz felénk, majd cseppnyi sajnálattal a hangjában szólal meg.
- Sajnálom, de a nagybátyjukat holtan találták az állomás melletti utcában. Adataink alapján részeg lehetett, ám a halálát egy autó okozta. Elütötték. Őszinte részvétünk! – hadarja el egy szuszra.
Lehajtják a fejüket. Tisztán látszik, hogy sajnálják a dolgot, velünk ellentétben. Mi már fel voltunk készülve egy ideje hasonlóra, csakhogy pont abba hal bele, hogy elütik, nem pedig a piába, na, az meglepő!
- Be tudna jönni, azonosítani a testet? – emeli fel a fejét az alacsonyabb és Feri szemébe néz, aki ekkor elengedi a kezemet és felém fordul.
- Megleszel, amíg bemegyek az őrsre? – kérdezi tőlem aggodalmasan. Bólintok, mire ő halvány mosolyt villant rám, majd homlokon puszil, ahogy kiskoromban is tette. Visszafordul a rendőrökhöz és csak annyit mond: - Nem sokára indulok maguk után, csak szeretnék átöltözni.
A tisztek bólintanak és visszaindulnak az autójuk felé. Beülnek, beindítják a motort és már el is hajtanak.
Feri becsukja a bejárati ajtót, majd ismét felém fordul. Szemében aggodalom, értetlenség és egy cseppnyi sajnálat is megbújik.
- Nem mondod komolyan! – csapok a combomra felindultságomban.
- Mi bajod van?!
- Ugye te most nem sajnálod azt a gennyládát? Meghalt, na és? Tovább lépünk!
- Félreérted! – kiált fel, mire én összerezzenek a hirtelen kirohanástól. – Nem sajnálom, és ezt te is nagyon jól tudod, csak egy pillanatra megijedtem, mert anyáékat juttatta eszembe. Ezért is szorítottam a kezedet, Kíra, én nem élném túl, ha veled is történne valami…
Rengetegszer mondott már nekem ilyeneket, de most érződött, hogy valóban tart attól, hogy elveszíthet. Lesütöm a szemem, lassan odamegyek hozzá és szorosan átölelem.
- Mi mindig itt leszünk egymásnak! – suttogom a mellkasának dőlve, miközben ő az állát a fejemre támasztja, kezével a hátamat simogatja fel és le.
- Mindig – sóhajtja, majd gyengéden eltol magától. – Most megyek, átöltözök és bemegyek azonosítani a testet. Ha hazaértem, beszélünk, rendben?
Mosolyt erőltetek az arcomra és bólintok.
- Rendben – állok lábujjhegyre és puszit nyomok az arcára, majd felvonulok a szobámba.
Ahogy felérek, becsapom az ajtót magam mögött és a bordó ágyneművel letakart ágyra rogyok. Becsukom a szemem és igyekszem kizárni mindent, ami ma történt.
Amikor magamhoz térek, már jócskán benne járhatunk a délutánban. Feri tizenegykor ment el, ezért rápillantok a mobilomra, hogy meggyőződjek róla, hogy hány óra van. Délután kettő. Három órája elment és még nem ért haza. Nem is üzent, nem is hívott.
Úgy döntök - mivel nem tudok tovább egyhelyben maradni - gyors zuhanyt veszek, lemosom magamról a krémet meg a habot a birkózásunkról, magamra kapok egy térdben szakadt sötétszürke koptatott farmert, egy fekete rövid ujjú pólót, afölé a kedvenc piros kockás ingemet, meg a fehér Converse-emet és rohanok lefelé a földszintre.
Fogalmam sincs, hogy hová megyek, csak a lábaimra hagyatkozok. Lehajtott fejjel sétálok a fülledt délutánban, miközben az utcákat rovom. Mikor egy idő után felnézek, már az ÚjGrund kiskapuja előtt állok. Habozok, hogy benyissak-e, de inkább az ellenkező irányba fordulok és futásnak eredek.
Elérek a vaskapuhoz, végig szaladok a sétányon, majd jobb kanyar. Huszonnyolc lépés előre, újabb jobb kanyar. Mosoly kúszik az ajkaimra, ahogyan megpillantom a már szinte túlságosan is ismerős bokrot. A két nagy ágát félrehúzom és máris a Tisztáson találom magam. Olyan érzés ez, mintha hosszú-hosszú idő óta most lélegeznék először. Sosem éreztem magam ilyen szabadnak ezelőtt.
Felemelem a fejemet és mélyen magamba szívom e helynek a nyugalmát, amikor egyszer csak zajra leszek figyelmes. Csak nem megint a Pásztorok? Nem, az lehetetlen, hiszen Soma, a fiatalabbik azt mondta, kiköltöznek Olaszországba!
Lassan teszek a zaj irányába néhány lépést, szememmel már a menekülési útvonalat tervezem, ha bármi baj történne. Kezdek kissé paranoiás lenni az utóbbi időben. Még néhány lépés, amíg egyszer csak…
- Te hogy kerülsz ide? – szólal meg a fiú, aki a zajokat keltette. A hangjában egy pillanat alatt ráismerek a bátyámra.
- Neked is szia, bratyó! Nem éppen haza indultál, hogy elmond mi volt az őrsön, ugye? – teszem csípőre a kezem, amit tudom, hogy nagyon utál, mert azt mondja, hogy ilyenkor hasonlítok leginkább anyára. Erről meg csak az jut eszébe, amikor elmondta nekik, hogy…
- Elindultam én, de valahogy mégis itt kötöttem ki – vonja meg a vállát, ahogyan hátranéz rám. – Jaj, kérlek, ne nézz így rám, és ne tedd csípőre a kezed, tudod, hogy ki nem állhatom – húzza el a száját, majd ismét előre fordul, és maga elé mered. Mindezt hatalmas hangzavar keltése mellett teszi.
- Egyébként, mit csinálsz? És nem lehetne halkan csinálni, amit csinálsz? – telepedek le mellé a földre és magam alá húzom mindkét lábamat. Előttünk egy nagy gödör van ásva, amellett pedig egy kupacban Ricsi bá’ el nem fogyasztott piái.
- Tudom, hogy ha valami nagyobb inger ér téged, képes vagy inni a bánatodra, ezért előre gondolkozom – sóhajt. – De sajnos, úgy néz ki, kiszagoltad a rejtekhelyet, úgyhogy újat kell keresnem, ahova eláshatom őket.
- Feri… Miért nem dobtad ki őket egyszerűen? Bevágod az első kukába idefelé jövet, nem nehéz – nézek mélyen a szemébe, és igyekszem visszatartani a kitörni készülő nevetést.
Én ugyan sikerrel járok, de a bátyámról nem mondható el ugyanez. Hangos hahotába kezd. Ekkor már én se tudom visszatartani és belőlem is kirobban a nevetés.
- Hogy erre én miért nem gondoltam korábban? – kérdezi nevetve, mire én a vállába öklözök.
- Hogy miért? Mert te fitogtatod a tudásodat, ahogyan csak egy vörösinges kapitány tudja. Néha lazíthatnál egy kicsit. Mindig mindent magadra vállalsz. Most is, ahogy jöttek a rendőrök, nem hagytad, hogy beszéljek velük, rögtön a hátad mögé löktél, nehogy egy pillantást is vethessenek rám. Miért?
- Mert a kishúgom vagy. Az a dolgom, hogy megvédjelek mindentől. Amióta ideköltöztünk, azóta meg pláne. Nézd meg, ahogy megérkeztünk, javítóba kerültél, ahonnan nem sokra rá kirúgtak. Mit kéne tennem? Hagynom, hogy a végén egyszer csak kinyírasd magad? – a végét már szinte kiabálja.
A karjára teszem a kezem, ezzel elérve, hogy ismét rám nézzen.
- Nem nyíratom ki magam, ráadásul, amint vége az utolsó kontrollvizsgálatomnak, el akarok menni az itteni gimibe, hátha vissza vesznek az utolsó évre. Vagy félévre legalább. Kell az a nyavalyás érettségi! – húzom el a szám a végén. Feri tekintete büszkeségről árulkodott, ami valljuk be, nála elég ritka.
- Büszke vagyok rád, hugi – ölel magához meghatottan, már-már túl nyálasan. Sok dolgot elviselek Feritől, de ez már tőle is túl sok. Kezd olyan lenni, mint én a mensis napokon.
- Öhm.. Feri? – próbálom eltolni magamtól a bátyámat, miközben igyekszem nem mutatni a meglepettségemet, előbbi érzelmi kitörése miatt.
- Igen? – húzódik hátrébb, hogy ismét a szemembe tudjon nézni.
- Ricsi bá’… ő akkor… - nagyot nyelek, hogy a gombóc eltűnjön a torkomból.
A bátyám csak sóhajt, lehajtja a fejét és bólogatni kezd. – Igen, tényleg meghalt. De ne aggódj, még egyszer nem hagyom, hogy intézetbe kerülj. Amíg be nem töltöd a tizennyolcat, én leszek a gyámod, ez biztos, a rendőrök utána néztek. A ház is a miénk, ameddig élünk a lehetőséggel, szóval nincs mitől tartanunk. Csak az anyagiakkal lesz egy kis gond, de azt is meg fogjuk oldani – simít végig a karomon fentről lefelé. – Tudod, végül is, sajnálom azt az ütődöttet. Nem ezt érdemelte.
- Ezt hogy érted? Baleset volt vagy nem? – kerekedik el a szemem, hiszen eddig nem erről volt szó.
- A boncnok szerint, mielőtt kiesett volna a kocsi elé, verekedett valakivel, ugyanis ütésnyomok voltak az arcán, illetve az orra is eltört.
- Honnan tudják, hiszen a kocsi is tehette mindezt, nem?
Erre ő csak vállat von, és kifelé kezd terelni a tisztásról. – Azt mondják, tisztán látták, hogy ökölnyomok voltak a két orcáján és a nyakán is néhány helyen. Tudod mit? Ne beszéljünk róla! Inkább menjünk haza!


~


Másnap reggel sikerült időben felkelnem és elkészülnöm, hogy mehessek az orvoshoz újabb vizsgálatra. De legalább már nincs sok hátra.
Nagy meglepetésemre a kajámat sem hagytam otthon, buszjegy is volt nálam és a jármű is időben jött. Így hihetetlen, de még negyed órával az időpontom előtt sikerült odaérnem.
Miután sikeresen túléltem ezt a nagyon is megrázó vizsgálatot, gondoltam, kissé más irányba veszem az utamat.
Eléggé megorroltam saját magamra, amikor elértem a kapucsengőig. Mégis hogy gondoltam, hogy ilyenre vetemedek? A következő pillanatban már a tizenötös lakás csengőjét nyomtam, mielőtt eliszkolhattam volna a fenébe.
- Tessék? – szólt recsegve a kicsiny hangszóróból egy rekedt férfihang. – Ha megint el akarnak adni valamit, jobban teszik, ha tovább állnak, mert mi nem óhajtunk…
- Elnézést, de én Kíra vagyok, és Bokát keresem – felelem félénken. A következőkben csak hümmögést hallok, majd egy zúgás kíséretében leteszi és beenged a lépcsőházba. Nagyon jól tudom már az utat, elvégre Csónakos egyszer már elhozott Bokához, amikor legutóbb a kontrollról jövet hazafelé tartottam.
Második emelet, jobbra az ötödik ajtó. Amikor odaérek, türelmesen várok egy kicsit, majd kopogásra emelem a kezem, de abban a pillanatban a nyílászáró már ki is tárul. Egy középkorú, kissé már őszülő és egy-két helyen kopaszodó férfi áll a küszöbön.
- Fáradj beljebb, kérlek! – a hangja sokkal barátságosabban cseng, mint az imént a kaputelefonban. – Szóltam Jánosnak, hogy egy barátja keresi, azt mondta engedjelek be, mert beszélni akar veled. A szobájában van, menj be nyugodtan.
Ahogy elindulok egyenesen Boka szobája felé, a férfi – vélhetőleg az apja – még egyszer utánam szól. – Várj csak! Mit is mondtál, hogy hívnak?
Egy pillanatra lefagyok, hiszen Kíraként mutatkoztam be, pedig ezt eddig sosem tettem meg ezelőtt. Még akkor sem, ha felnőttel találkoztam.
- K.Á.D.-nak szólít mindenki – erőltetek az arcomra egy bíztató mosolyt, csak hagyjuk ezt a témát. Ő egy ideig csak áll és gondolkozik, majd vállat von és elvonul egy másik szobába.
Hatalmas sóhaj szakad fel belőlem, ahogyan megállok Boka ajtajában. Halkan kopogok párat, majd lassan benyitok.
Boka az ágyán ül és kezét vizsgálgatja, ám ahogy belépek, felnéz, és hatalmas vigyorra húzódik a szája a jelenlétemre.
- Szia! Jó, hogy ilyen hamar újra láthatlak. Mi újság? – áll fel az ágyról és egyik kezét a háta mögé rejtve elindul felém.
- Most jövök a szokásos kontrollos hülyeségről és gondoltam benézek, mert beszélnünk kell… - pásztázom a cipőmet.
- Foglalj helyet, helyezd magad kényelembe! Ne ácsorogj ott, ez már nekem kínos – szakad fel egy apró, már-már zavart kuncogás a torkából.
Lassan odasétálok az ágyához és letelepszem a szélére, míg ő a forgósszékét gurítja elém és lovaglóülésbe helyezkedik el.
- Ha most azzal jössz, hogy Csónakos szimpatikusabb neked nálam, én esküszöm, kivetem magam az ablakon, ugyanis minden lánnyal ez történik, aki megtetszik nekem – hadarja el egy szuszra. Fel sem fogom, mit mond, amíg be nem fejezi. Szóval tetszem neki…
- Nem, nem erről van szó. Csak, tudod… Kedvellek téged. És olyan érzés, mintha valami láthatatlan erő húzna folyton hozzád, de ez nem történhet meg. A bátyám… - ekkor dühös morgás szakad ki belőle és félbeszakít.
- Áts mondta, hogy gyere és szakíts velem, igaz?
- Szakítani? – kacagok fel. – Te miről beszélsz?
- Úgy értem…
Gúnyosan felnevetek.
- Hagyd, hogy befejezzem, rendben? Úgy érzem, még nem állok készen rá, hogy valaki annyira fontos legyen a számomra, mint amennyire te gondolod rólam. Hallottam legutóbb, mikor itt voltam, hogy azt kívántad, bár a tiéd lehetnék. Sajnálom, de nekem ez túl gyors lenne. Annyi minden történt velem mostanában, hogy nem állnék még készen egy kapcsolatra. Viszont nagyon szeretném, ha jóban lennénk. Aztán később majd meglátjuk, mi sül ki belőle, de egyelőre maradjunk csak barátok, oké? – fejezem be és látom, hogy lehajtott fejjel ül, és csak mered maga elé.
- Persze, igazad van. Hülye voltam, amiért ennyire kapkodtam. Csak olyan érzésem van veled kapcsolatban, mintha már ismernélek régóta. Olyan dolgokat tapasztalok, amikor veled vagyok, amikben már régen nem volt részem. Furcsán fog hangzani, de mintha újra az a kissrác lennék, aki a grundon osztogatta a pajtásainak a parancsot.
Emlékszem ám azokra az időkre. Napról napra azon a cseresznyefán ücsörögtem, csak hogy elsőként pillantsam meg, ahogy belép a grundra. Nekem ne mondja, hogy nem tudta, ott vagyok.
- Nos, én akkor megyek is. Csak tisztázni szerettem volna a dolgokat – törlöm izzadt tenyeremet a farmerembe, majd felállok és az ajtó felé indulok. Boka is éppen ekkor áll fel a székéről, így sikeresen egymásnak ütközünk. Én elveszítem az egyensúlyomat, ő utánam kap, ám a következő pillanatban el is rántja a kezét és felszisszen. Jobb kézfején csúnya zúzódások sora éktelenkedik.
- Ezeket hol szerezted? – kérdezem aggódva, ugyanakkor gyanakodva, mert valami szöget üt a fejembe. Mi van, ha…
Egy pillanatra elfehéredik, majd megköszörüli a torkát.
- Á, semmiség, csak egy kis bunyóba keveredtem nemrég. Néhány részeg alak leállt velem kötözködni, meg lökdösődni, én meg csak megvédtem magam.
Az nem lehet!

4 megjegyzés:

  1. Friendzone? Ja, enyhe XD
    Csak úgy csűröd-csavarod a dolgokat, eléggé húzod az(t a nem létező) agyamat! Hamar hozd a folytatást! :D :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem volt pofám nyíltan leírni a friendzone dumát XD
      Muszáj egy kicsit csavarni a dolgokon, hogy izgi legyen :P
      Ne aggódj, az agyad miatt, majd visszanő ;) ♥
      Igyekezni fogok a folytatással :*

      Törlés
  2. Akkor megintén leszek itt a kritikus, kicsit hosszabb is lehetne....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem, de egyenlőre ez is hosszabb, mint amik lenni szoktak ;)

      Törlés